Szevasztok! Vágjunk a közepébe. Miért blogolok? Mert egy olyan oldalt akarok kialakítani, ami segítséget nyújt nektek saját testetekkel kapcsolatos céljaitok elérésében. Legyen szó egy jó kondi kialakításáról, fogyásról vagy éppen tömegnövelésről, mert hát kell a test! Amikor én elkezdtem kondizással, fitnessel fogalkozni, nagyon jól jött volna, egy olyan közösség, platform, ahol instant megkapok minden olyan információt különösebb töltelék nélkül, amire szükségem van. Persze, már akkor is voltak remek oldalak, de ezek nagyon hideg és száraz anyagot tálaltak. Én arra vállalkozom, hogy kicsit közérthetőbben és szerethetőbben mutassam meg nektek ezt a témakört.

Edző vagyok. Egész nap emberekkel foglalkozom, tanácsokat adok és segítem a fejlődésüket. Úgy gondolom, a blogolás remek lehetőség arra, hogy ebben a formában is megosszak valamit a napi tapasztalataimból, történeteimből. Azt szeretném, hogy ne csak azok az emberek érjenek el, akik edzeni járnak hozzám, hanem azok is, akik ezt nem tehetik meg. Éppen ezért fogok majd írni és videóval is jelentkezni. Elkészítek majd egy-két ételt, bemutatom, hogyan kell a gyakorlatokat szabályosan elvégezni és mire figyeljetek, hogy ne rontsátok el azokat. Van pár bátor vendégem is, akik egyáltalán nem extrovertáltságuk, sokkal inkább önbizalmuk növelése miatt vállalták, hogy megosztják saját tapasztalatukat céljaikról, edzésükről, fejlődésükről. Készítek nektek motivációs videókat, ajánlok edzős zenéket, de szerkesztőtársammal motivációs- és mém képeket, videókat is megosztunk majd. Hogy ne csak a kezdőknek szóljak, abban is segítek, hogy már tapasztalt, jelentős izomzattal rendelkezők, hogyan tudják magukat nyárra, később pedig egy versenyre felkészíteni. Ha kérdésetek van, forduljatok hozzánk bátran a kellatestblog [kukac] gmail [pont] com címen.

Bevallom őszintén, nem csináltam még hasonlót. Így új és nagy kihívás, pláne, hogy sok időt is igénybe vesz, de remélem, hogy konstruktív kritikátokra számíthatok! Idővel pedig más edzők is csatlakoznak.