Ha végigolvassátok (Vigyázat spoiler-veszély!) a mai bejegyzésemet, akkor a végén láthattok rólam egy képet, hogyan jelentek meg girnyó testemen az első, tudatosan formált izmok.
Szóval Pető Benjámin, azaz Benji vagyok, hamarosan 23 éves, 190 cm magas és reggel még 92 kg volt a súlyom. Az én történetem elég régre nyúlik vissza, mivel már lassan 5 éve foglalkozom testkultúrával és -formálással. Mikor neki indultam ennek az egésznek, nem gondoltam volna, hogy majd egyszer majd én lehetek mások segítségére és tényleg ezzel fogok foglalkozni, mert ez soha nem volt célom. Először űrhajós akartam lenni, de mivel szemüveges lettem, ez az álmom szerte foszlott, rövid sztori, a lényege meg annál kevesebb. Viszont egész sokáig kosárlabdáztam.
Évekig pattogtattam a labdát, aztán szembe jött egy keresztszalag szakadás és a kis Benji már nem is képes tartani a tempót a társaival. Folytattam amatőrben, de kevés edzés és meccs volt ez egy hiperaktív gyereknek. Kipróbáltam a kick-boxot, ami nem is a puhányságom, sokkal inkább a kötöttség miatt nem tetszett. Folyamatosan sportolni akartam, így lementem egy konditerembe. Persze nem ilyen simán. Megbeszéltük egyik osztálytársammal, hogy holnap elkezdünk edzeni. És ez így ment napokig, majd hetekig, sőt, hónapokig. Aztán megelégeltem. Nem tudtam otthon ülni. Nem akartam otthon ülni. Sportolni akartam. De azt nagyon. Persze, nem ez az egy ok, amiért a kondizás mellett döntöttem. Langaléta, kosaras kölökként, 62 kilós versenysúlyom volt, vagyis úgy néztem ki mint egy giliszta, csak végtagokkal, amik meg spagettire hasonlítottak. Nem kevés becenevet és cikizést kaptam azért, mert vékony vagyok és bevallom őszintén, ez nem esett jól. Jól akartam kinézni, nem akartam, hogy baszogassanak. Megelégeltem, szóltam a haveromnak, hogy holnap megyünk, ha jön, jön, ha nem, nem. Kettőt találhattok jött-e végül?
Így történt, hogy egyedül mentem 2010. március 11-én. Nagyon megmaradt bennem. Fogalmam sem volt, hova megyek, mit kell ott csinálnom, mi vár majd rám. Sport suliba jártam, de gyúrni nem tanítottak meg. Az első edzésemre visszagondolva, mai fejjel, teljes mértékben katasztrófa volt. Mindent csináltam, mindenhogy, minden súllyal, össze-vissza. Aztán mire az első edzésem végén tönkretettem az izomzatomat egy két órás bohóckodással, minden tudás nélkül, addigra az öltözőben összehaverkodtam egy egyetemista sráccal, Gergővel. Felajánlotta, hogy ha akkor megyek edzeni, amikor ő, nyugodtan csatlakozhatok hozzá, mert segíteni fog.
Jó formán ő tanított meg nekem mindent, mivel semmit nem tudtam. A fekvenyomásról még csak-csak volt valami fogalmam, meg nagyjából arról is volt elképzelésem, hogyan kell elvégezni, de átgondoltan és szabályosan nem tudtam megcsinálni a gyakorlatot. Ő viszont kijavította a hibáimat, sőt, segített az edzésterv összeállításában, javasolt ételeket, amiket persze, akkor még nem tudtam és nem is akartam tartani, mert anyu főztjén éltem. Azt ettem, ami volt, így elég lassan fejlődtem. Ma tudom, hogy ha már akkor betartottam volna az étrendet is, akkor sokkal gyorsabban elértem volna a kitűzött fejlődési céljaimat.
Gergő adta nekem az alapokat és a forrásokat is, ahol mélyebben eltudtam merülni a testépítésben. Mindig Gergőre akartam hasonlítani, motivált minden egyes edzésen, jobb akartam lenni nála, szépen fejlődtünk mindketten, egymást nyomtuk át a határokon, kimaxoltuk az izomzatunk teljesítőképességét, nem volt lehetetlen. Úgyhogy ebben a bejegyzésben, ezúton is köszönöm neki azt a rengeteg edzést és segítséget, mert az alapokat tőle tanultam, sok hasznos tanácsot ő adott nekem. Köszönöm Gergő!
