Vígh Gergő gyakorlat oldalra emelésEdzőként sok időt töltök el a teremben nap mint nap, így rengeteg rosszul végbehajtott gyakorlatot látok, ami nem feltétlen a ti hibátok, hiszen csak próbáljátok ugyanazt csinálni, mint mindenki más. Nos, véleményem szerint épp ez az amit rosszul tesztek, hiszen hogy ha azaz illető is akiről lestek rosszul csinálja, úgy ti sem fogjátok helyesen végrehajtani, ami ahhoz vezethet, hogy nem azt az izmot fogjátok megedzeni amit kellene. Ezért arra gondoltam, hogy ezekből a gyakorlatokból kiválasztok most egyet és bemutatom nektek. Ez pedig nem lesz más, mint az oldalra emelés, ami kifejezetten segít formás vállat, jó kiállást adni!

Ez a gyakorlat kitűnően megedzi az oldalsó deltát, de a fogás változtatásával bizony más izmokat is bekapcsolunk a munkába. Ha felfelé néző hüvelykujjal végezzük, akkor főleg az elülső delta munkája lesz számottevő. Ha vízszintes tartással csináljátok, kezdőknek ezt ajánlom, akkor az elülső és oldalsó delta fog dolgozni és ha pedig lefelé néző hüvelykujjal csináljátok, akkor a delta oldalsó feje fogja kapni a terhelést.

Hogy ha megvan, hogy a vállatok melyik fejét szeretnétek megedzeni, akkor ezek után a könyökötök az, ami döntő szerepet játszik a helyes végrehajtásnál. Képzeljetek el magatok elé egy dinnye hordó fiút. Ha meg van, akkor remélem a jellegzetes kéz tartást is elképzeltétek, a kifelé néző könyököt! Nekünk is ezt a kifelé néző könyök helyzetet kell felvennünk, mert csak így tudjátok elérni azt, hogy a vállatok dolgozzon a gyakorlat során.

Vígh Gergő gyakorlat oldalra emelés

Most már tudjuk, hogy milyen jelentőssége van a fogásnak és a könyök tartásnak, beszéljünk még egy keveset a terhelés nagyságáról.

Az oldalemelés tipikusan az a gyakorlat, amihez nem kell nagy súly! Egyrészt a szabálytalan végrehajtás miatt, másrészt pedig azért, mert így szépen lassan tönkre teszitek vállatok! Ahhoz , hogy a vállatokat kicsináljátok, használjatok olyan súlyt, amibe 15-20 közötti ismétlés számra vagytok képesek!

Ez volt mára a Kell a test, ha bármi kérdésetek van, írjatok a kellatestblog@gmail.com-ra és iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra, ahonnan hetente frissülő videóinkból megtudhatjátok, hogyan fejlesszétek izmaitokat.